150 évvel ezelőtt 1861. szeptember 11-én született Erich von Falkenhayn német tábornok, 1913 és 1915 között a Német Birodalom hadügyminisztere, 1914 és 1916 között a német hadsereg főparancsnoka.
Falkenhayn porosz nemesi, katona családba született, így nem meglepő, hogy ő is a katonai pályára lépett. A kínai boxerlázadás idején egy német katonai misszió tagjaként esett át a tűzkeresztségen, a lázadás leverésében nyújtott hősies és kimagasló viselkedése még a császár figyelmét is felkeltette. Németországba hazatérve Metzben, Magdeburgban és Braunschweigban hadsereg parancsnokként szolgált.
1913. július 8-án tábornoki előléptetésével egyidejűleg hadügyminiszterévé nevezték ki. Ebbéli beosztásában kulcsszerepet játszott az első világháború kitörésében, ugyan a szarajevói merénylet idején még nem gondolt háborúra, de hamarosan csatlakozott a háború kirobbantását szorgalmazó tábornokok táborához.
1914. szeptember 14-én a ypres-i veresége után Moltke helyére Falkenhaynt nevezték ki a nyugati front főparancsnokának. Sikeresebb volt, mint előde, a hadtörténészek szerint kimondottan jó döntése volt, hogy a német haderők zömét a nyugati frontról a keleti frontra vezényelte át.
Éleslátását tanúsítja, hogy a Marne-i csata után belátta, hogy a Német Birodalom nem arathat teljes katonai győzelmet, ezért már 1914 novemberében kérte a politikai vezetést, hogy politikai tárgyalások útján vessenek véget a háborúnak. Ezen javaslata természetesen süket fülekre talált. A tannenbergi győzelem ellenére sem hitte, hogy a Német Birodalom legyőzheti Oroszországot. Ezen nézetei miatt konfliktusba keveredett Hindenburggal és Ludendorfffal.
Miután javaslatait elutasították új stratégiát dolgozott ki, Oroszország legyőzésére semmi esélyt sem látva, inkább a nyugati frontra koncentrált, a nyugati szövetségesek szétverésével akarta megnyerni a háborút. Az antant haderők közül Franciaország volt a gyengébb, ezért a Francia haderők felmorzsolásával akarta kikényszeríteni Franciaország kapitulációját, mely után Anglia kénytelen lett volna elhagyni a kontinenst, és a német hadsereg teljes haderejével befejezhette volna a háborút a keleti fronton.
Falkenhayn úgy vélte, hogy a hadjárat kulcsfontosságú pontja a Francia frontvonal legerősebb védelmi pontja a Verdun körüli erődrendszer. Óriási mennyiségű hadianyagot és haderőt vonultatott fel verduni erőd ostromához. Arra számított, hogy a franciák vagy feladják legfontosabb és legerősebb erődrendszerüket, vagy elvéreznek.
Falkenhayn ezzel óriási hibát követett el, mely azon kívül, hogy kettétörte katonai karrierjét, végzetes következményekkel járt a háború további szakaszára és a Német Birodalomra nézve. Figyelmen kívül hagyta, hogy a nyugati front állóháborújában a védők mindig előnyben voltak a támadókkal szemben. Az verduni ostrom anyagháborújában a britek és a franciák jóval nagyobb tartalékokkal rendelkeznek, mint a gyarmataitól elzárt Németország. Azzal sem számolt, hogy a német csapatok is olyan nagy veszteségeket szenvednek el, melyek kihatással lesz a háború további menetére. Offenzívája vereséggel felérő döntetlennel végződött. A német hadsereg soha többé nem tudta kiheverni az itteni anyag-, ember- és vérveszteségeket.
A súlyos verduni „döntetlen” után leváltották, utóda Paul von Hindenburg lett. Falkenhaynt ezután Erdélybe vezényelték, ahol a 9. német hadsereg parancsnokságával bízták meg. Sikeresen visszaverte a román csapatok támadását, 1916 szeptember 10-én Hátszeg mellett legyőzte a román sereget, majd még aznap visszafoglalta Petrozsényt. Szeptember 28-án a győzött a kisbári és nagybári csatákban, aminek eredményeként visszafoglalták Nagyszebent. A visszavonuló román hadosztályokat a Vöröstoronyi-szorosban teljesen megsemmisítették. Ezt követően szabadult fel a Székelyföld is. A 2. román hadsereg még megkísérelt egy offenzívát Brassónál október 4-én, de sikertelenül, a központi hatalmak csapatai teljesen kiszorították őket Erdélyből. A harcok azonban tovább folytatódtak a román területeken. Annak ellenére, hogy a román haderők majdnem másfélszeres túlerőben, sokkal közelebb hátországukhoz, pihentebbek, frissebbek voltak, mint a már két éve harcoló központi hatalmak, a román hadvezetés kapkodása miatt a románok sorra elvesztették a csatákat. 1916. december 6-án Bukarest is elfoglalták a központi hatalmak seregei. Moldvában tovább folytak a harcok, azonban annak ellenére, hogy itt a románok több csatában is győztek a harc reménytelensége miatt a román kormány 1917-ben különbékét kötött.
Falkenhaynt ezután, 1917-ben Törökországba a palesztin frontra vezényelték, azonban ő sem tudta megakadályozni, hogy a britek elfoglalják Palesztinát. Sikerült azonban megakadályoznia a török kormány tervét a zsidók deportálására. 1918-ben Fehéroroszországban a 10. német hadsereg főparancsnokaként harcolt, itt érte a háború vége. 1919-ben kilépett a hadseregből és teljesen visszavonultan élt 1922-ben bekövetkezett haláláig.
