Ötven évvel ezelőtt, 1961. augusztus 12-éről 13-ra virradó éjjel az NDK különböző fegyveres testületei műszaki határzárt hoztak létre Berlin nyugati szektorainak, a szovjet szektorral és az NDK területével érintkező határainál. Létrehozták ezzel a hidegháború és az elnyomás egyik szimbólumát, a később Berlini falként elhíresülő határépítményt, mely fennállásának 28 éve alatt elválasztott egy nemzetet, kettévágott egy várost, szétszakított számtalan családot és szakadékot képzett két egymásnak feszülő világnézet között.
Előzmények
A II. világháború után a győztes, megszálló szövetségesek négy megszállási részre osztották Németországot, valamint a fővárost, Berlint. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió folyamatosan szembekerültek egymással, kialakult az úgynevezett hidegháború. A Szovjetunió szerette volna elérni, hogy a szovjet megszállási zónába ékelődő berlini szövetséges zónákat a nyugati szövetségesek feladják. 1947-re a szovjet megszállási terület nyugati határán fokozatosan felépült a műszaki határzár. Az 1948-as nyugatnémet valutareform miatt a Szovjetunió lezárta a berlini belnémet határt. Az így létrejött berlini blokád tíz hónapig tartott, mely idő alatt a nyugat-berlini területeket a nyugati szövetségesek csak légi hídon tudtak ellátni. 1949-ben ismét szabaddá vált az átkelés. 1952-től nyugat-berlini lakosok nem léphettek az NDK területére.
A fal építésének az okai
Az NDK kikiáltása után Kelet-Németországban mind rosszabbak lettek az életkörülmények, ezzel egy időben az NSZK-ban nőtt az életszínvonal. Tömeges menekültáradat indult el az NDK-ból az NSZK-ba. 1949 és 1960 között a 17 milliós NDK lakosságából 2,6 millió települt át Nyugat-Németországba. A lassan fejlődésnek induló NDK gazdaságra súlyos csapást jelentett a fiatal, szakképzett munkaerő kivándorlása. Demográfia összeomlás fenyegetett, melyet a berlini belnémet határ lezárásával akart orvosolni a pártvezetés. Az élet paradoxonja, hogy a Nyugat-Berlinben dolgozó ingázó keletnémetek fizetése volt az NDK egyik legfőbb valutaforrása, amely a berlini belnémet határ lezárásával elapadt.
A fal születése
1961. augusztus 12-én Walter Ulbricht az NDK államtanácsának elnöke, közölte a pártvezetőkkel, hogy szükségessé vált a berlini belnémet határ lezárása, amelyre valamikor az elkövetkező 14 napban kerül sor. Még aznap éjjel augusztus 12-éről 13-ra virradó éjszaka az NDK különböző fegyveres testületeinek 15 000 tagja lezárta a nyugati szektoroknak a szovjet szektorral és az NDK-val közös határait. A határral párhuzamosan, NDK területen szögesdróttekercseket húztak ki, elvágva a gyalogos és a gépjárműforgalom számára az átjárás lehetőségét. Az autóval történő áttörés megakadályozására keresztbe az utcákon a drótakadályok előtt pár méterrel árkot ástak. Ezt követően betonoszlopokra feszített, kb. 2 méter magas fonatos drótkerítést telepítettek. Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak meg. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseket. Augusztus 15-én éjjel Szászországból érkező építőipari munkások fegyveres felügyelet mellett elkezdték az addig felállított drótakadályok bontását és helyettük betonelemekből álló fal felépítését.
Közvetlen hatások
A váratlan határzárás következtében családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalaira, százak nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz. A zár bénítólag hatott mindkét városrészre, megszakadtak a város egységét addig biztosító közlekedési kapcsolatok. Addig városközponti területek hirtelen rossz megközelíthetőségű perifériákká váltak. Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig fontos valutabevételi forrástól esett el. Romlottak a közszolgáltatások, Nyugat-Berlinben a kommunális hulladék elhelyezésének problémája súlyos környezetvédelmi válságot idézett elő. Elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, így a nyugati szektorokban egy időre instabillá vált az áramszolgáltatás. Nyugat-Berlin elszigeteltsége miatt a városrész lakossága az 1961-es 2 197 408 főről 1984-re 1 848 585-re csökkent. A Nyugat-Berlin körüli falvak elveszítették kapcsolatukat a nagyvárossal, létszámuk folyamatos csökkenésnek indult.
A fal 1989 november 9-i „leomlásáig” 268 megkísérelt menekülés közül 125 végződött halálesettel, ebből 62-en egyértelműen a rájuk leadott lövések miatt veszítették életüket.
Archív képeket tekinthet meg itt a falról.
